Nem tudni, Keleti Gusztáv válaszolt-e Csontváry legutóbbi levelére, de a posta akkori gyorsaságát figyelembe véve ezt nem tartom valószínűnek. Kosztka Tivadar azonban mégis írt, vagyis inkább magyarázkodott. Olyan kifogást talált a nagy elszántságának elodázására, ami manapság is ritkaságszámba menne, nemhogy akkoriban. Az apja orvosi tanulmányait kell finanszíroznia, ezért nem szentelheti napjait a festészetnek.
„Nagyságos Úr!
A helyzet oly erős lánccal övez körül, hogy mielőtt Nagyságod bölcs nézetét bírnám – nemcsak szükségesnek, de egyszersmind kötelességemnek tartám a tollat megragadni. …
Atyám, aki Budapesten lakik, az orvosegyetem hallgatója, – illetve most már szigorló orvos – arról értesít ma, hogy egynek szigorlati határnapot nem adnak. S hogy magánosnak az előkészület úgynevezett „kurzus” felülmúlja anyagi erejét – s ennek következtében az utolsó vizsgával várnia kell júniusig.
Minthogy eddig szegény atyámat – ki ma már 62 éves – ezen törekvésében anyagilag támogattam, s ezen támogatást ezentúl sem nélkülözheti. Szívem vérezne, ha miattam e kivitelben akadályoztatnék. Tehát az, amire már gondoltam, s mi fölött még nem határoztam: t.i., hogy jelen pályámat bizonytalan időre felfüggesztve, helyzetemet a jó sorsra bízva, s minden percét a napnak rajzra, illetve a festészetnek szentelem – ezt egy időre, azaz júniusig, míg kedves, jó Atyám önállóságra nem tesz szert – függőben hagyni kényszeríttetem. …
Meg kell vallanom Nagyságodnak azt is, hogy alig vártam már egy szép napot – ami sikerült is, múlt szerdán – Poprádra rándultam az úgynevezett Husz-park sarképület egyik szobájából rátekinthetni a remek Kárpátcsoportra. S ekkor határoztam el magamban, hogy e sziklacsoportot első olajfestményemhez használom fel s festem is azóta a tájképet, de csak elmémben.
A nagy Tarpatak a Tátrában (1904-05)
Végül azon tiszteletteljes kéréssel fordulok Nagyságodhoz, valjon a festészetet illetőleg nincs-e valami elméleti könyv vagy valami bevezető vagy útmutató a kezdőre nézve, hogy annak idején, amikor komolyan megragadhatom az ecsetet, ezzel is készen lehessek. …
Egyébiránt fogadja nagyságod legmélyebb tisztelet mellett nagyrabecsülésem kifejezését, s maradtam legkisebb szolgája.
Iglón, 1881. február 20-án
legkisebb szolgája
Kosztka Tivadar”
Akármilyen furcsa is volt a magyarázat, mégis igaznak bizonyult. Csontváry továbbra is a munkájának élt, támogatta az apja orvosi tanulmányait, majd módszeresen gyűjteni kezdte a pénzt a saját festészeti karrierjének elindításához. Gács községben patikát nyitott, és gyógynövényeket termesztett. Amikor elérkezettnek látta az időt (41 éves korában) bérbe adta a gyógyszertárat és a kertet, a bevételekből és a megtakarításaiból Münchenbe utazott festészetet tanulni. Tizenhárom évvel a Keleti Gusztávval folytatott levelezés után végre belevághatott terve megvalósításába, egész nap a festészettel foglalkozhatott.
