Mint említettem, Keleti Gusztáv újabb levele nem maradt az utókorra, de Csontváry válasza ismert, s ebben a későbbi festő idéz pár dolgot a rektor úrtól. Az iglói patikussegéd minden szót úgy képes értelmezni, hogy az a hasznára váljon. Megrajzol bármit, amit kér tőle a pártfogójának képzelt tudós, sőt inspirálja is. Nem öreg ő még a művészi karrierhez, ráadásul egészséges és szorgalmas is egyben.
„Nagyságos Úr!
Múlt évi december 15-én kelt nagybecsű sorait figyelemmel olvastam, s a felbátorító részét a gyakorlatra is kiterjesztettem, e szavaknak: „ha próbára akarja tenni képességét, rajzoljon egy téli tájképet a természet után” – nagyszerű hatásuk volt. A mit az ide mellékelt tájkép mutatja, egy ugrással elértem azon célt, melyet őszintén mondva Nagyságod szíves levelének elolvasása előtt egy évi folyton szorgalmas másolgatás után elérni nem véltem, hanem csak óhajtottam. …
Ami azt illeti, hogy a: ”régi jó festészek nagyobb része korán kezdte – s ha beállott segédnek, tanoncnak, azonnal szakszerű vezetés alá került”: Ha tehát nagyságod bennem azon képességet felfedezni vél, amely egyszersmind érdemes legyen a szakszerű vezetésre is, itt állok, még csak 27 éves vagyok s önérzettel mondhatom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, meg nem ijedek azon óriási feladattól, mely vállaimra nehezedni fogna. Egészségem ép, akaratom acélozott, szorgalommal versenyre szállok a hangyával s kitartásban – jól ismerem magam – csalódni szinte nem fogok. …
Mindamellett, hogy ezen első rajzom árván minden támogatás nélkül hagyni szándékom volt – lelketlenséget követnék el rajta, ha mellé nem állnék néhány szóval. Az időhiány – s ez okozta hosszúra húzás-vonás, ide-oda dobatás, a sok laikus praclizása s eszközök részint hiánya s azok hiányos volta, hát még az időjárás, noha ez a teteje tán a művészek bosszúságának.
Rajzomon a Tátra délután 1-től fél 3-ig készült, s mivel sötétedni készült, az ég el sem készülhetett. … De hol az idő s az alkalom, ami ily munkához szükséges, … hogy ha körülményeim okkal-móddal meg nem változnak, s ha minden tájképrajz oly időre húzódik elkészülése, akkor egy év alatt csak 8 darab fogna kezemből kikerülni, s 20 év alatt csak 160, mint ha minden időt reá szánnék, 3 év alatt kényelmesen elérhetnék.
Különben minden attól függ, milyen szemmel nézi Nagyságod a próbarajzaimat, … méltóztassék az eldöntéssel kissé várni, míg egy másik és pedig már tökéletesebb rajzzal szolgálhatok. Az időt nem jelezhetem, mert főnököm is beteg s így kimenő napjaim amíg egészsége helyre nem áll, nem lehetnek. Szobám is sötét, s lámpafénynél az igen finom, talán hajszálmunkának nevezhető dolog bizony igen lassan kerül ki kéz alól.
Egyébiránt nagyságod az eddig is irántam, mint ösmeretlen iránt tanúsított jó indulatát tovább is tisztelettel kérem, s kérem egész illemmel úgy becses nézeteit, mint rajzomnak a visszaküldését is.
Fogadja végül nagyságod nagyrabecsülésem legbensőbb kifejezését, s vagyok mindenkor a legkisebb szolgája.
Iglón, 1881. február hó 3-án.
Kosztka Tivadar”
A Tátra napjainkban
Csontváry megvédi a rajzát, amit „lelketlenség” lenne vele szemben elmulasztani. Hivatkozik mindenre, amire csak lehet, időhiányra, sötétedésre, az eszközökre, a főnöke betegségére, de még a laikusok praclizására is, jelentsen ez bármit.
Mindezek tetejében még ki is oktatja az akadémikust, hogy egyszerűen nézze jó szemmel a műveit, meg várjon már egy csöppet és küld még ezeknél is jobbat. Különben meg postázza már vissza a munkáit, sokat dolgozott rajtuk. Nehogy megtartsa a remekműveket!
Mindezt teszi olyan cirádás stílusban, hogy kénytelen voltam kihagyni pár mondatot, mert olvashatatlannak ítéltem azokat. Ilyenkor három pontot (…) tettem. Az egyik kipontozott részen egyébként Csontváry épp arról ír, hogy nem akarja szaporítani a szót, nehogy önteltnek nézze őt a címzett.
Csontváry nem várt a válaszra és pár nap múlva újabb levelet küldött Keleti Gusztávnak. Az utolsó, fennmaradt írását a Magyar Iparművészeti Főiskola rektorához holnap találhatják meg a blogon kitartó olvasóim. Ígérhetem, az mindent visz!
