Csontváry Kosztka Tivadar 1881-ben azt írta Keleti Gusztávnak, a Magyar Iparművészeti Főiskola rektorának, hogy nincs ideje a festészettel foglalkozni. Édesapját kell ugyanis támogatnia, aki akkoriban orvosnak tanult. A furcsa kifogás valójában az igazság volt, s Kosztka László 66 éves korában tényleg megszerezte a dr. rövidítést a neve elé.
Az említett levélben a leendő festő egyébként hibásan, 62 évesnek írja le édesapját. A levél megszületésekor Kosztka László valójában 65 éves volt, de ez a három év ide vagy oda, nem nagyon számít, az eset mindenképp érdekes.
A későbbi festő mindkét ismert életrajzában szentelt pár mondatot atyjának, aki feltehetően példaképül szolgálhatott a szorgalmas, de megszállott Tivadarnak.
Az egyik életrajzában így ír édesapjáról:
„Dr. Kosztka László b. atyám volt orvostudor és gyógyszerész; nem dohányzott és nem ivott. Meghalt Jászapátiban, 1904-ben 88 éves korában. Apám passziói voltak a vadászat és a rakétakészítés. Házunkban az agár, kopó, vizsla, sokszor farkaskölykök, rókák, baglyok neveltettek, az éneklőmadarak egész serege hangversenyezett.”
A másikban sem feledkezik meg róla:
„Atyám tiszteletből a rendőrkapitányi és postai teendőket is végezte, szabad idejét pedig vadászattal és tűzijátékkal töltötte. Középtermetű, hízásra hajlamított természetű, szeszesitalokkal, dohányzás és kártyázással nem törődő egyszerű, de energikus ember volt; a vadászat kedvéért állandóan tartott egy ügyes vadász laboránst.”
Dr. Kosztka László (1816-1904) valódi reneszánsz ember lehetett. Gyógyszerész volt alapvetően, de ezzel nem elégedett meg és a mai nyugdíjkorhatáron túl megszerezte az orvosi diplomáját is. Szerencséje volt, hiszen szép kort ért meg, még 22 évig viselhette új címét. Ahogyan fia is írta róla, a rend fenntartása és a postaküldemények célba juttatása szintén fontos volt neki, ahogyan a természet is. A legérdekesebb azonban a tűzijátékok iránti vonzódása. Mint gyógyszerész, bizonyára nem állt tőle távol, hogy vegyszerekkel bajlódjon, jó ismerője lehetett azok tulajdonságainak.
Nem csoda tehát, hogy fia a mesterségét és ábrándos személyiségét is örökölte. Igaz, a magát később Csontvárynak nevező fiú nem a lőport méricskélte, hanem a festéket kevergette.
